A lertkels miatt nagy a forgolds a West Bromwich Albion stadionjnak ajndkboltjban, a klub cmervel dzseki, sapka, knts is kaphat. A mezek eltt llnak mgis a legtbben, nhnyan azonban csaldottan tvoznak. Nem tudnak ugyanis hozzjutni a tizenegyes szmhoz, amit Gera Zoltn visel.
"Elfogyott" - vlaszolta a krdsnkre az elad, majd hozztette, mindig gyorsan elfogy, nem lehet eleget rendelni belle.
Az zlet vezetje, Paul Bradbury lecsekkolta, hogy jsgrval ll szemben, elkrte az igazolvnyomat, s elrebecstotta, hogy hivatalos adatokkal sajnos nem szolglhat, azokat a klub rendelkezse rtelmben nem adhatja ki, de a megrzseit elmondja neknk.
"Srlse alatt tz vevbl kett Gera trikit kereste, ez a szm mg nagyobb volt, amikor jtszott, hiszen a tavalyi szezonban ht glt is ltt. Akkor a vsrlk harmada, de az is lehet, hogy tzbl ngy az mezvel trt haza. Ezek utn szereztnk be Gera-bgrket, mert Zoltn ktsgtelenl a legnpszerbb" - magyarzta. A bgrknek kln polcot alaktottak ki, gy a pcsi szlets jtkos elmondhatja magrl, neki kln szektora van az egybknt nem kis boltban.
A becslsek szerint ezres nagysgrendben fogytak el eddig a magyar kzpplys mezei, volt olyan nap, amikor hszat is el tudtak adni.
Az egyik elad annyit tett mg hozz Bradbury szavaihoz, hogy azt tapasztalta, a legjobb hnapokban tszr annyi fogyott el az mezeibl, mint brmelyik ms jtkosbl.